Az előbb volt szó egy számomra nagyon rossznak ítélt könyvről. Most egyenlítenék ezzel, az egyik kedvencemmel, amit azt hiszem, olyan 13-14 éves koromban kaptam kézhez és olyan falánksággal láttam neki, hogy azt tanítani kéne. Imádtam, Szerelmes voltam belé, Ezzel aludtam egy hétig. Azért jutott eszembe, mert két héttel ez előtt, amikor az nagy magányosságomban elmentem megnézni Szegedre az Underworld 4-et, betértem szokásomhoz híven a könyves boltba is. Ez ilyen tisztelet látogatás a részemről, felmérem az új cuccokat, szálalok belőlük és… Megláttam az én kedves Halálkultuszomat 500.- pézért ami már a harmadik végkiárusítását nyögi… Az én szívemben kés, háromszor megforgatva és menetiránnyal megegyező útvonalon végig hasítva a testemen… Ilyen szégyent még egy utolsó ponyvának sem lenne szabad megélnie, nem hogy egy Chuck Palahniuk műnek! Elvégre ő volt a Brad Pitt – Edward Norton-os Harcosok Klubjának szerzője is! A halálkultusz meg legalább ennyire zseniális és forma bontó. Remegő kézzel megfogtam a szegény kis viharvertemet, bele a kosaramba gondolkodás nélkül… Ötszáz forint… Nevetséges. Azóta itt figyel a szegény kis árvám, enyhén koszos külső szélekkel és gyűrött fedő-takaró lappal. Kiolvastam őt is, hogy ne érezze magát annyira cudarul és úgy látom jobb színe lett tőle.
Eleve van ennek a könyvnek egy csodás doom érzése… Egy olyan nagyszerű hangulata, ami miatt nem gyúlnak kis rőzsedalok a szívedben a szerelemről, a boldogságról és az benne a libabőr keltő, hogy mindezt nem hatalmas tragédiákkal meg szívfájdalmakkal éri el… Egyszerűen az élet visszásságait mutatja, kicsit csavar rajta és Te is megérted, hogy az élet, bármit teszel úgyis egy kriptával fog végződni, tehát addig legyél csak az, aki akarsz lenni. Junior Branson olyan, amilyen. Nem jóképű, nem kisportolt, nem egy vonzó valaki, de a gondolatai, a merész egyszerűsége, a kiábrándító józansága és az a higgadtság amivel egyszer azt mondja ki hogy “- Ha gyűlölöd az életed, akkor öld meg magad.” másszor pedig azt, hogy “Arra vágyom igazán, hogy ez a lány itt a sebhely alakú, penge ajkaival kimondja, az élet nem pusztán plasztik virágokkal és koporsóval ér véget…” Mesés kompozíció egy félig bomlott, félig teljesen normálisnak kinéző embernek.
Mert Junior elméje mindenképpen meg van bomolva több ok miatt is. Öngyilkosságot fontolgató emberek számára létrehozott segítő forró drót hirdetése alá, véletlenül az Ő telefonszámát írták ki… Először zavarta, aztán rákapott a dologra és maga hirdette saját magát, csakhogy nem épp olyan segítséget adott, mint amit hirdetett… Íme egy idézet, ami megfogja határozni a későbbieket:
“Egyébként remek szórakozásnak tartottam a dolgot. Az emberek felhívtak. Olyan emberek, akik komolyan foglalkoznak az öngyilkosság gondolatával. Nők is. Ott voltam egyedül, mármint az aranyhalammal, a piszkos konyhámban és húst paníroztam. Ott álltam boxer alsóban és valakinek a fohászait hallgattam. Aztán utat mutattam az illetőnek. Kimértem rá a megfelelő büntetést. Felhívott egy pasas. Éjszaka volt, néhe előfordult hogy elfelejtettem kikapcsolni a telefont. … A fickó nem bírt aludni. Elmondta, hogy egy puskát tart az álla alá, és arra kért, hogy egy, csak egyetlen okot mondjak, miért ne húzza meg a ravaszt. Nem bírt élni azzal a tudattal, hogy ismeri a jövőt, mégsem képes segíteni másokon. Általában az ilyen áldozatok hívtak fel. Az ilyen krónikus szenvedők. Vagy szenvelgők? Nem tudom. Felhívtak és remekül elszórakoztattak. Jobb volt mint a tévé. Azt válaszoltam neki, rajta, tegye meg. Elmondtam, álmomból riasztott fel, hajnali három, reggel dolgoznom kell. … Húzza meg a ravaszt. Elmondtam neki, hogy a világ egyáltalán nem tökéletes és szép, nem ér annyit az egész, hogy itt maradjon és tovább szenvedjen. Szar az egész. Minek élni?
Főállású háztartási alkalmazott vagyok. Amolyan lakájféle. Főállású szolga, mellék állású Isten.
Nem várom el maguktól, hogy megértsenek. Tudják, ez amolyan… szórakozás. Csak épp eltér a megszokottól. Borzasztóan jó érzés ekkora hatalommal bírni. A puskás fickót Trevor Hollisnak hívták. Jó érzés volt, hogy nem álmodtam az esetet. Igen, gyilkosságot követtem el. Vagyis nem követtem el semmit. Minden nézőpont kérdése….
El sem tudom mondani, mennyire kellemes éjszakánként a sötétben fekve őket hallgatni. Bíznak bennem. Úgy érzem egyik kezemben a telefont, a másikban őket tartom.”
Continue reading »
