Újra felálltunk

Nem is tudom miért nem írtam erről korábban. Igaz, hogy volt dolgom elég mostanában, ez a bál is az őrületbe kergetett, de írhattam volna. Mindenesetre most bepótolom.

Egy bál kipipálva

Túl vagyunk rajta és igaz ami igaz, rohadtul élveztem.

Aranycsomó

Aranycsomó

Csomó, csomó,
Egy csomó,
aranycsomó már a nyakamon.

Aranyos, csillogó,
De ráforrt már a rozsda,
Véremből való.

Lemostam, sikáltam,
De az aranyos hurok,
Tekereg, körbe fog.

Gyenge kis pók,
Összefogta, dédelgette,
Nem vigyáztam a művedre.

Heges nyakam simogatom,
Elpattan az is, ha hagyod,
aranycsomó már a nyakamon.

 

“A barátság egy aranyszál, ha elszakad össze lehet kötni, de a csomó megmarad.”

Báli kalamajka A’la Szeszília

12.ben az ember vagy megszokik, vagy megszökik. Az én választásomat nagyban befolyásolta a tény, hogyha nem szokom meg a helyzetet, akkor megvonják a zsebpénzem. Ez a helyzet pedig még az év elején több rétegből állt össze egy masszívan visszataszító masszává. Tessék csak végig követni Cilike útját:

Szexepil combo + OMG!

Ez egy nagyon régi cucc. Ebből az animéből egy normális amv-t akartam csinálni, de csak ennyire futotta miután megnéztem az egészet. Annyira lehetetten a sztorija meg mindene, hogy az már förtelem. Betegesen agresszív yaoi egy kis fantasyval, nyáladzó szívtipróval, félszemű főgonosszal aki dugja/ná az identitás zavaros főszereplőt. Senki nem tudja hogy mi is lenne ennek a lényege, még 25 rész után sem. Én azért néztem végig, illetve néztem amíg bírtam, mert kíváncsi voltam, hogy a főszereplő gyökeret mikor ébresztik rá, hogy nem, nem heteró, (ilyen arcberendezéssel, és alkattal nem is lehetne az…) és igen, olyan meleg, hogy kiakadna tőle egy jobb érzésű hőmérő.

http://www.youtube.com/watch?v=VVIr3do7QO0

Jó étvágyat ^.^

Szirének – A nagy kékség Luc Bessontól

Miközben merültem, apró ezüst csillámokon lovagló buborékok vertek vízalatti tajtékot, játékosan, de minduntalan felfelé törve. Körülöttem, bármerre néztem csak a mérhetetlen kék volt, semmi más. Az égbolt is csupán csak egy halovány derengés, látomás volt csupán, ide nem törhettek le a sugarak. Amikor már a kéket sem láttam, csak éreztem, megálltam. Elég volt, megérkeztem.

Felrémlett egy arc és a sötétségben szinte villámcsapásként ért a fénye. Olyan tiszta, olyan derűs, de ez csak egy csalfa játék volt, az emlékeim játéka, ahogy próbált visszahúzni a felszínre. Gyönyörű volt odalent és ekkora szépséget, úgy éreztem, nem szabadna látnom. Hogy ilyen tökéletes csend, ilyen tökéletes sötétség sehol a világon nem létezhet és most is csak álmodom.

Ide tartozom, ide, ahová senki más. A csontig hatoló hidegben, a metsző fájdalomban, a legnagyobb súly alatt is csak mosolyogni tudtam, mint egy önkínzó eszelős a legnagyobb gyönyörben. Talán az voltam vagy csak egy olyan ember, aki valós csendben született. Olyan csendben, mint ez itt, olyan kékben, amit már csak érezni lehet. Kinyújtottam az ujjaim, és vártam. Rád, rád vártam azt hiszem, érintettem meg a puszta vizet. Simogattam, magamhoz öleltem, és hallgattam mit súg. Közel voltak, elég közel, hogy észrevegyenek és most figyeltek.

Elrúgtam magam a kötéltől hogy az is eltűnt a szemem elől. Most jó. Most volt tökéletes.

Lebegtem. Itt nem volt fel és le, nem volt jobbra, vagy balra. Itt csak én voltam és ők. Újra kinyújtottam a karom, löktem magam és kinyitottam mindenem. Nem voltam tiszta, távolról sem, de ez az erő kimosta belőlem amit odafent nem tudtam. Köröztek, bizalmatlanok voltak de én ennek ellenére is türelmes voltam. Itt vagyok velük, eljutottam idáig, és ez az út amit megtettem, sokkal hosszabb volt, mint ez a pár röpke perc.

—

-Mondj valamit.
- Mégis mit? Olyan távolinak tűnsz.
- Nem tudom. Egy történetet.
- Történetet? Várj… Tudod, hogy hogy találkozhatsz sellővel? Lemész a tenger aljára, ahol a víz már nem kék többé, ahol az ég már csak egy emlék, és ott lebegsz a csendben.  Ott maradsz és eldöntöd hogy meghalsz értük. Csak akkor fognak előjönni. Eljönnek hozzád és üdvözölnek. Eldöntik hogy mennyire szereted őket. Ha őszinte, ha elég tiszta, akkor velük mehetsz, és ők elvisznek örökre….

—

És én csak lebegtem. Már régen eldőlt, hogy az övék leszek, már az előtt tudtam, hogy megismertelek volna szerelmem. Aztán megjelent egy. Én neki adtam a kezem és vele az életemet.

 

Auctrix ichletésétől.

“Minden író a saját regénye stricije, és próbálja a legjobb csomagolásba bujtatva árulni hogy bárki a magáévá tehesse a megfelelő árért cserébe. A kérdés az, hogy vajon a striciből mikor válik árú…”

 

Ma egyébként felrakom a következő fejezetet.

Új dizi + halált megvető bátorságom a DIVATtal szemben.

Eltelt egy év. Remélem ezt nem tőlem tudtad meg.

Szóval minden évvel lejár egy dizi is ami az adott évben volt.  Untam már a régit, és ugye hát ez nem kóser. Most volt egy szusszanásnyi időm is hogy átgondoljam pontosan mit akarok, és bele is tudtam vágni.

Ma reggel nagy futkosás közepette leadtuk kulcsra készen az OKTV-s feladatokat. Én ígéretemhez hűen kicsivel több mint egy órával hamarabb keltem, ami azt jelentette hogy 4kor harci díszben tanultam a verset. (Feleslegesen, négyes lettem félévkor.) Aztán kimentem a buszhoz, hogy még el tudjak menni írószerbe, tescoba, anyám kínjára. Ülök, ülök, felállok, és akkor meglátok a buszmegálló felé közelíteni egy fekete ruhás, csukjás alakot.

Mondom, basszameg, én itt most meghalok. Kész, eddig poénkodtunk vele hogy “ha holnap megdöglök nekem az is mindegy, csak ne kelljen vizsgázni”, meg hasonlók, de arra nem gondoltam hogy ez be is jön… Sötét volt persze, meg kicsit hideg is, kómás is voltam, meg miegymás, de azért még így is felismertem azt a gyanúsan és megfontoltan lassan haladó fekete alakot. Vélhetőleg kiszúrtam az egyetlen egy nőgyűlölő, nekrofil, pszichopata, külvárosi sorozatgyilkost aki volt, és most se szó se beszéd pont az ÉN megállóm felé tartott.

Szugeráltam én, hogy “Lehet hogy kinyírsz bazd, de előtte tuti betötöm kétszer az orrod és összevérezem a ruhád.” Sovány vigasz. Aztán mivel ez láthatólag nem riasztotta el, a buszt szentségeltem, hogy jöjjön már mert tuti biztos hogyha meghalok, nem veszek soha többet bérletet, inkább gyalogolok a suliba, dögöljek meg. Ránéztem az órára… még 10 perc. Nah akkor az órának is emlegettem azt a jó édesét, hogy nem tudja gyorsabban szedni a mutatóit, mint ahogy a gyilkosom szedi a sonkáit.

Azt mondta Nidal, hogy ő ült egy egy perces hullámvasúton, ami állítólag olyan, hogy az ember legkeményebb percét idézi elő. Magyarul beszarsz, úgy kiabálsz, hogy engedjenek ki mert firkál a vége. Persze akkor már késő.

Szóval ez a hullámvasút sehol sincs ehhez az én egy percemhez képest, igaz, hogy bennem épp visszafelé indult meg az a bizonyos firkálós. A nagy rémületben, amikor látom, hogy már átjött az úttesten még elmormoltam egy miatyánkot és a kabát zsebemben az egyetlen szilárdabb tárgyat szorongattam amit reményeim szerint legalább hozzá vághattam volna, az pedig egy tampon volt tépőzáras zsebkendőben. A tépőzár csak azért volt benne, mert emlékszem hogy már kisegítette párszor a hidegben csurgó orromrat. A tervet, hogy mit is csinálok ezzel a fegyver arzenállal, épp akkor akartam részleteiben kidolgozni, amikor már csak olyan 10 méter volt köztünk.

A nyirkos cserepű házak tetejéről előtörő első hajnali fénysugár hozott megváltást, vérgőzben égő agyamnak, amikor megláttam, hogy aki közelít felém mindössze egy abszolúte 100%-ban koffein mentes scence-emó hibrid. Fellépett a buszmegálló peremére és mind a 140 centijét leparkolta mellém.*

HÁT EZÉRT VERIK AZ EMÓKAT BASSZUS!!!

legyél te is kaszás…

* csak + infó rólam: 176 centi vagyok.

hajtás over

Végre vége van a hajtásnak, a dilinyós viselkedésemnek és a többi hajcihőnek. Az OKTV-s cuccot holnap leadom, menjen isten hírével, csak MENJEN MÁR. A z irodalmat is letudhatom, már nem fogom megtanulni amit eddig nem sikerült.

Cila-érdekű kérdés: hogy van az, hogy egy irodalom tételt egyszer elolvasok és tudom az egészet betéve, annyi művet elemzek amennyit akarsz, olyan terjedelemben amennyiben szeretnéd (nah jó, azért ne legyen hosszabb mint maga a mű…) de ha egy verset kell megtanulni, legyen az mindössze négy versszakos, az NEM MEGY ha beledöglök akkor se. Állandóan újra költöm, összekeverem, szétszedem, satöbbi hogy a végén minden van abban a szét-erőszakolt versben csak eredeti gondolat nem.

Most meg az év végi ötösért kellene még egy ötös, mert van négyesem… szóval kéne ötös versmondásból, mert az esszé már megvan szintén ötös Petőfiből, amit elvileg meg se tanultam… Szóval vers. József Atesztól, attól a félkegyelműtől, hogy minek kell nekem azt megtanulni szó szerint.

Egy példa: “Szeretlek, mint élni szeretnek/ Halandók, amíg meg nem halnak.”  Helyette A’la Nagy Cecília: “Szeretlek, mint halandók szeretnek /Élni amíg meg nem halnak.” vagy: Szeretlek, mint élni szeretnek/ Halandók amíg élnek.”

Tudom már mit fogok csinálni. Mint egy operátor, bemondom hogy “Adjon egy ötöst előre a magának kellő opcióért” – és közben persze mondom a másik két variációt, vagy többet is, ha szeretne.

Johnny Hollow- Stranger lyrics

Címkék

Tylia Nestor Fajok

Imádom ezt a számot, és most jutott az eszembe hogy eléggé ráillik Tyliára. Én meg vagyok olyan elvetemült hogy neki ajánlom.

http://www.youtube.com/watch?v=kHS0d9m7s7g